Hírek

Bemutatkozik az új CF gitáros2015. szeptember 7., 20:00

Cry Free - Deep Purple's Favourite Tribute
Ahogy nemrég beszámoltunk róla, Nagy Dénes, aki még a nyár közepén elfogadta Deák Bill Gyula felkérését, hogy csatlakozzon Blues Band-jéhez, bejelentette, hogy nem tudja a továbbiakban vállalni a Cry Free gitárosi szerepkörét.

Bár a zenekari tagcserék a magyar Deep Purple Cover Band két évtizedes pályafutása során szinte mindig belsős vonalakon zajlottak, a csapat ezúttal nyilvánosan is meghirdette a pozíciót, hogy minden csatorna nyitva álljon a legrátermettebb muzsikus megtalálására. Közel 30 gitáros jelentkezett, akik mindegyikével felvette a kapcsolatot a zenekar, majd virtuális eszközökkel próbált a legalaposabban utánajárni, hogy kik azok, akik életkoruk, színpadi megjelenésük, és elsősorban persze hangszeres tudásuk, hangzásuk és stílusuk alapján a leginkább alkalmasak lennének a szerepkör betöltésére.

A legideálisabb jelentkezőket élőben is meghallgatta a zenekar, majd egyhangú döntés alapján a képen látható Fülöp Tibornak szavazta meg a bizalmat. A 32 éves gitáros 2015. szeptember 19-én a Kálvin térnél található Muzikum klubban mutatkozik be a Cry Free közönsége előtt, és ha "élesben" is olyan benyomást tesz majd a zenekarra, mint próbai körülmények között, akkor nem lehet vitás, hogy övé a gitárosi poszt, amelyet eddig olyan kivételes tehetségek töltöttek be, mint Kállai János, Lee Olivér és Nagy Dénes.

Aki esetleg kételkedne Tibor képességeiben, nézze meg az alábbi videót, ahol az egyik legnehezebben előadható Deep Purple gitárszólót, a Highway Star szólóját mutatja be a gitáros: