Hírek

Tagcsere a Cry Free együttesben - távozik Lee Olivér2013. február 9., 22:48

Cry Free - Deep Purple's Favourite Tribute
5 évnyi gyümölcsöző munkakapcsolat és mélyen baráti együttműködés után kilép a Cry Free zenekar kötelékéből Lee Olivér gitáros, aki szeretné energiáit maximálisan a zeneszerzésre összpontosítani, és felépíteni saját dalai köré koncentrálódó új produkcióját. A váltást megkönnyíti (egyben persze meg is nehezíti) a tény, hogy Olivér és a csapat többi tagja között töretlen és csorbítatlan az érzelmi kötődés, és hogy a régóta érlelt és nehezen meghozott döntés kizárólag karrier irányú alapokon nyugszik.

Lee Olivér 2008. márciusában került a zenekarba, amikor a hasonló okokból távozó Kállai Jánost (most K3) váltotta fel, nem egészen 20 évesen. A Kőbányai Zeneiskola ifjú tehetsége spontaneitást, muzikális szabadságot és sok bluest hozott a csapatba, elődjének "agyasabb" megközelítését sokkal inkább érzékeken alapuló zeneiségre váltva. Olivér a zenekar eddigi pályafutásának legsikeresebb időszakára tekinthet vissza a legnagyobb nemzetközi sikerekkel és a 19 sztárszerepléssel, melyek közül valószínűleg a Jon Lord turnék a legkedvesebbek számára, hiszen az utazó stáb minden tagjával és magával a Mesterrel is nagyon jó kapcsolatot ápolt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a zenekarral eltöltött pontosan 5 év és közel 150 koncert alatt az egykori gátlásos gitáros fiú vérprofi és (jó értelemben vett) gátlástalan színpadi előadóvá és férfivá érett, amelyben a Cry Free együttesnek elévülhetetlen érdemei vannak.

Olival a kapcsolat nem szakad meg, ugyanis a zenekar tiszteletbeli tagjaként a jövőben is találkozhattok majd vele időről időre, például másik nagy "szerelme", a Purple Zeppelin Jam kapcsán is, de számos felvétel is őrizni fogja a Cry Free által inspirált játékát, olyan hivatalos DVD kiadványok formájában is, mint a "Deep Purple History" vagy a "Tribute to Deep Purple Budapest 1987", ahogy számos youtube video képében is. Olivér a Cry Free gitárosaként, élőzenés formában február 15-én Kapuváron búcsúzik nyugat-magyarországi, március 9-én a Pecsa Music Clubban budapesti, és március 14-én Mezőkövesden kelet-magyarországi rajongóitól és barátaitól. Addig is itt egy szavakba öntött búcsú, amit a népszerű gitáros juttatott el a cryfree.hu részére:

"Kedves Közönség, kedves Cry Free-kedvelők!

Nagyon nehéz elkezdeni az efféle írásokat, de mégis szeretem, mert arra késztet, hogy jobban meg tudjam fogalmazni a gondolataimat, érzéseimet. Ezzel a módszerrel készültem a bejelentésemre is hónapokon keresztül. Nem könnyű kilépni valami nagyszerűből, ahol fantasztikusan érzed magad. Kellett a szellemi készültség.

Az elmúlt két évben folyamatosan értek azok a hatások, amik megerősítették a saját kifejezésmódomba vetett hitemet. Olyan helyzeteket ismertem meg, amik során új kapuk tárultak fel előttem, és egy idő után válaszúthoz érkeztem.

Az életemben az egyik legfontosabb dolognak a hitelességre való törekvést tartom minden helyzetben, ami nem könnyű, de szép út, és én szeretek ezen az úton lenni. Ez az út pedig most másfelé indult, és nem tehettem meg, hogy visszaforduljak.

Kérlek titeket, ne értsetek félre, a Cry Free-t nem tartom hiteltelennek, sőt! A Deep Purple muzsikájával az egyik leghitelesebben foglalkozó társaság. Eddig is ilyen volt, és ezután is ilyen lesz.

Imádom ezt az együttest, amelynek minden egyes tagja iránt őszinte baráti szeretetet érzek. Az együtt megélt pillanatok a legdrágább kincseim közé tartoznak.

Szeretlek Titeket. Találkozunk még sokszor!

Lee Olivér"

Figyeljétek a Híreket, mert hamarosan bemutatjuk Olivér utódját is itt a honlapon, de a jövőre koncentrálás előtt egy picit még elidőzünk Olival a múltban/jelenben, néhány video segítségével.