Hírek

Angol nyelvű Sarabande premier beszámoló magyar fordítása2010. október 29., 10:21

Cry Free - Deep Purple's Favourite Tribute
Miközben egyre nagyobb a várakozás a jövő pénteki rocktogonos koncert okán, ahol Nagy Attila billentyűs átadja majd a stafétabotot a Cry Free új billentyűs-jelöltjének, Soós Norbertnek, térjünk vissza egy pillanat erejéig egy korábbi koncert hangulatába, 2010. szeptember 18. estéjének hangulatába, a Művészetek Palotájába. Ígértük Nektek, hogy magyarul is elérhetővé tesszük a Deep Purple és Jon Lord honlapjait egyaránt szerkesztő Rasmus Heide igényes és művészi beszámolóját. Íme!

Jon Lord Budapesten: Mester-művek garmadája
2010. szeptember 22.

Jon Lord új magasságokba ért azon az úton, amelyet egyik oldalról a modern ritmikus zenével, a másikról pedig a nagyzenekari hangszereléssel kövezett ki. Ez mindenki számára nyilvánvalóvá vált szombat este a budapesti Bartók Béla nemzeti hangversenyteremben. A zene istenei lemosolyogtak a majdnem teljesen elfoglalt magyar nézőtéren ülőkre, ahogy átélték az átdolgozott és teljes terjedelmében elővezetett Sarabande szvit világpremierjét.

Nem is véletlen, hogy Lord pont itt mutatja be ezt a művét, melyet javarészt a világnak éppen ezen szeglete és annak eredeti zenei környezete inspirált. Társaságában ezúttal a Cry Free nevű helyi Deep Purple tribute zenekart és a Rácz Márton vezette Győri Filharmonikusokat találjuk, akik élükön Jon Lord állandó énekesnőjével, Kasia Laskával, és a férfiénekes szerepében Steve Balsamót helyettesítő Scholtz Attilával igen erős csapatot alkottak.

Menjünk vissza az időben, és éljük át újra ezt a varázslatos éjszakát!

A hangbeállás során Jon Lord azon dolgozik, hogy a rockzenekar és az orkeszter hangerejének szintjét sikerüljön egyensúlyba hozni. Hagyja, hogy együtt átfussanak a Pictures Of Home-on, miközben ő előresétál, hogy ellenőrizze a hangzást a nézőtér irányából.

A Sarabande album mindig is egy gyöngyszem volt Jon Lord életművében, és az új, 2010-ben áthangszerelt változatában a mű végre megérkezett annak az útnak a végére, amelyre még 1974-ben indult el Lord tengerparti házából, Californiából. És minő öröm átélni!

A Concerto for Group and Orchestra volt Lord első kísérlete a két addig elszigeteltségben élő zenei világ, a komolyzene és a könnyűzene egyesítésére. Óriási siker fogadta, melyet továbbörökített Gemini Suite és Windows c. albumain is.

A Sarabande 1975-ben ezen kalandozás záróakkordjának tűnt, mégha sorsa nem is egészen úgy alakult, ahogyan Lord eltervezte. Szoros időkorlátok közé volt szorítva, így nem tudta összes darabját komplett hangszereléssel ellátni. Volt olyan tétel, amelyben csak a nagyzenekar volt hallható, és olyan is, amelyben csak billentyűs hangszerek. A 2010-es újrahangszerelés minden korabeli hiányosságot pótolt, és a változtatások előnyére váltak a darabnak; még hatásosabbá és grandiózusabbá tették azt, ezáltal még szórakoztatóbb is lett.

A Fantasiával nyitó zenei utazás messzire viszi a nagyérdeműt, akik elsőként élvezhetik ezt a művet élőben. Az elejétől a végéig előadott Sarabande szvit hosszú évekig csak álom volt, és most a 2010-es hangszerelés hatására öröm és izgatottság lesz úrrá a közönségen, akik nem akarnak hinni a fülüknek a zenészi teljesítmények hallatán.

A Sarabande, a címadó dal, egyszerűen tökéletes, akárcsak az Aria, amely először hallható nagyzenekari köntösben.

Bár a Gigue nyitányába becsúszik egy kis hiba (ahogy Lord meséli a koncert után: "Lenéztem a kezeimre, és arra gondoltam: 'Mit műveltek?', ők meg visszanéztek rám, és ugyanezt kérdezték"), a zeneiség és a virtuozitás, amit aznap este kapunk, lenyűgöző. A Cry Free nem csak egy okos DP tribute banda, akik töviről hegyire ismerik a nagy klasszikusokat, hanem magasan kvalifikált muzsikusok, akik sokféle zenei műfajban megállják a helyüket.

Tatai Tamás dobos egy igazán élettel teli dobszólóval ajándékoz meg bennünket, amely egyszerre szórakoztató, sokoldalú és ötletes, ahogy dobos duetté nőve magába foglalja az énekes Scholtz Attila ügyes kongajátékát is. Scholtz tökéletesen ellátja az ütőhangszeres szerepét is, amikor épp nincs dolga a mikrofonnál.

A Pavane új hangszerelése az eredeti albumverzióhoz képest sokkal erősebb kohéziót képez orkesztra és banda között, mely végül egy dzsesszes sodrásba torkollik. Lee Olivér, a Cry Free gitárosa, tökéletesen idézi meg Andy Summers eredeti akusztikus gitártémáit. A dal egy lélegzetvételnyi pihenést enged a Sarabande egyébiránt rendkívül intenzív és drámai progressziójában.

A Caprice egy másik teljesen áthangszerelt darab, amely új verziójában a nagyzenekart is tartalmazza. Rövid és mozgalmas, majd átvezet minket egyenesen a Finaléba. Ennek színpadra viteléhez Lord egy zseniális ötlettel rukkolt elő, ami már a képzelet határát súrolja. Az eredeti lemezfelvételen a "témák parádéjának" egymásba szövését stúdiótrükkök egész sorával oldották meg, az új színpadi hangszerelésben Jon Lord és a rockzenekar egy folyamatos ütemet diktál, mely pulzálva hangosodik és halkul, ahogy a szimfonikusok sorra prezentálják az album zenei témáit.

Ez a skizofrén előadásmód fölöttébb izgalmas a hallgató számára, hiszen a nagyzenekar a különféle témákat eredeti tempójukban és érzetükben játsza az állandó rockalapra, így a közönség folyamatosan egyik világból a másikba pottyan, és csak kapkodja a fejét. Ezt hallani kell, hogy elhiggye az ember!

Az 1975-ös mű, melyből csak a Gavotte -a Sarabande szvit egy félbehagyott darabja -hiányzik, teljes melodikus és ritmikus pompájában mutatja meg magát. Táncos, robbanékony, csendes, sodró, mennydörgő és dögös - a Sarabande komplett zenei élmény első hangjától az utolsóig.

Mindez azonban csak a koncert első felvonása! Mindenki érzelmileg és fizikailag is teljesen feltöltődve várja a folytatást. Talán Jon Lord maga az, aki a legizgatottabb. A szünetben fel-alá járkál az öltözőben, szétfeszíti az adrenalin és a teljes Sarabande szvit ragyogóan sikerült bemutatója feletti öröm.

A második részben a Pictures of Home, a The Sun Will Shine Again, a Telemann Experiment, a Wait A While, a Soldier of Fortune és a Child in Time szokásos fényükben ragyognak.

A Telemann Experiment előadásához a szimfonikusok ütőhangszerese tamburinjával együtt áttelepül a Cry Free dobosa mellé, hogy teljes szinkronban alapozzák meg Jon Lord Beyond The Notes c. albumán található neoklasszikusának ezen izgalmasan friss és pezsgő reinkarnációját.

Két Deep Purple újdonsága is van a műsornak. Az első a Lazy, melyben csak a rockzenekar szerepel. "Napokig küzdöttem vele, hogy valahogy belecsempésszem az orkesztert, de nem sikerült", meséli Lord. Ez egy izgalmas verzió, mely lehetőséget nyújt számára, hogy "szóra bírja" Hammondját és jól lelazuljon -a közönség önfeledt üdvrivalgása kíséretében. A Cry Free is él a lehetőséggel, hogy jobban megmutassa magát, Scholtz Attila egy kiváló harmonikaszólóval is hozzájárul az élményhez.

Ha kijelentjük, hogy az est első számú zenei attrakciója és bravúrja a Sarabande, akkor holtversenyben a második helyen végez lenyűgöző zenei nagyság tekintetében a Perfect Strangers. Vadonatúj és tökéletes köntösbe öltöztetve szimfonikus nyitánnyal indul, mely cigányos motívumokkal operál, majd elviszi a hallgatót egy hosszú és változatos útra, hogy aztán megérkezzen egy fenséges szimfonikus rock csúcsra, amely méltán vetekedhet e klasszikus olyan korábbról ismert verzióival, mint a kiváló 1993-as és 1999-es előadások, nagyzenekarral illetve nagyzenekar nélkül. Ez nem kis elismerés.

A Wait A While témája egy szerettünk elveszítése, illetve, hogy hogyan is dolgozható ez fel, és Kasia Łaska újra elmerül a dal szomorú mélységeibe. Az ő igazán brilliáns pillanata azonban a Pictured Within előadásakor érkezik el. A dalt általában Steve Balsamo énekli, de távollétében Kasia Łaska kapta ezt a lehetőséget. A hangbeállás során bizonytalan még az éneke -bár előadása így is gyönyörű -a koncerten létrejön egy cseppnyi varázslat.

Kasia hihetetlenül gyengéden és visszafogottan közelíti meg a darabot, megragadván a pillanatot, és soha nem hallott érzelmeket előcsalogatva abból a dalból, amelyet korábban csodálatosan előadtak már olyan elismert énekesek, mint Miller Anderson, Ian Gillan és Steve Balsamo is. Egy dal hatása úgy mérhető, hogy kivált-e érzelmeket a hallgatóságból. Kasia Łaska lágy hangon interpretált Pictured Within-je betalál a szívekbe, és kicsal egy-egy könnycseppet a szemekből. Lélegzetelállító.

Az est folyamán Lord többször is talpra ugrik, hogy fizikai és zenei értelemben is fölé kerekedjen a Hammond orgonának. Ez a tett minden alkalommal a közönség hangos elismerését vonja maga után, akik a dalok végén is nagy tapsviharral jutalmazzák a fellépőket, különösen a Sarabande, a Perfect Strangers és a Child In Time esetében.
Ahogy a koncert véget ér egy zenei robbanással, nevezetesen a Child In Time-mal -a Cry Free egy újabb Purple klasszikusban bizonyítja kiválóságát -a közönség egyemberként pattan fel, hogy állva ünnepelje az est zenei teljesítményét, azt a produkciót, amely simán elfér a legjobbak közt, amikben Jon Lord valaha is részt vállalt.

A 2010-es év hátralevő részében Jon Lord a Sarabande programot és a Concerto for Group and Orchestrát váltogatja majd a koncertek első részében, melyet egy szólódarabokból és Deep Purple dalokból álló második felvonás követ.

Sarabande szvit:
- Fantasia
- Sarabande
- Aria
- Gigue
- Bourrée
- Pavane
- Caprice
- Finale

Pictures of Home
The Sun Will Shine Again
Telemann Experiment
Wait a While
Lazy
Pictured Within
Perfect Strangers
Soldier of Fortune
Child in Time

Recenzió és fotók (a hangbeállásról): Rasmus Heide
Fordítás: Atka