Hírek

Ötödik alkalommal a Halásztelki Rockpárbajon2010. augusztus 17., 16:30

Cry Free - Deep Purple's Favourite Tribute
Ötödik alkalommal szerepel a Halásztelki Rockpárbajon a Cry Free! A 2010. augusztus 21-én megrendezésre kerülő fesztiválon a szervezőség személyes kedvenceként ismét a főzenekari pozícióban, kb. 22 órakor lép színpadra a Deep Purple Cover Band, teljes műsorral. Érdemes azonban jóval korábban érkezni, mert a fellépők között ezúttal is megtalálható lesz többek között a Wall Street, illetve idén először a P.Box együttes is. A Cry Free programjában a szokásosnál nagyobb számban csendülnek majd fel a Coverdale-Hughes éra dalai, de a Deep Purple legendás 2. felállása is bőséggel megidéztetik majd, a legnagyobb slágerek mellett a két hete bemutatott CF újdonságok (hang)képében is. A fesztivál továbbra is ingyenes, a Cry Free pólót (mely a helyszínen is kapható) viselőknek a sör is ingyen csordogál a korsóba, és Halásztelek sem költözött arrébb Budapest közvetlen szomszédságából. :-) Mindenkit szeretettel várunk!