CRY FREE - Deep Purple's Favourite Tribute - Vendégkönyv - www.cryfree.hu

Köszi Atka a ma hajnali beszámolódat:_))))
Én azért csak benéztem volna balra is!:-)))

És akkor Adri "interjúja"... ;-))

"Mennyire volt más ez (JL) a koncert, mint a többi?"

Számomra -de talán a fiúk számára is -a legnagyobb különbséget nyilván az jelentette, hogy hirtelen perkásból frontember lettem. Eddig csak ücsörögtem és átszellemülve hallgattam Steve szép énekét, most meg hirtelen nekem kellett arról gondoskodnom, hogy a közönség átszellemüljön, és átadja magát Jon varázslatos zenei világának. Ez óriási változás, mert kongásként gyakorlatilag az egyik legkevésbé felelősségteljes poszton voltam, és a Gigue, Bourree és Sarabande (legutóbbi már ki is került a műsorból) dalokon kívül -ahol a percussion igen fontos szerephez jut -gyakorlatilag tök mindegy volt, hogy játszom-e vagy sem. (Ettől függetlenül minden kis triangulumütés helyét alaposan kidolgoztam! ;-))) ) Így számomra nagyon élvezetes volt minden koncert, hiszen rajtam szinte semmi nem múlt, átadhattam magam önfeledten a muzsikának. Most viszont gyakorlatilag Jon és Marci után a legfelelősségteljesebb poszt jutott nekem, ami óriási kihívás!! De természetesen nagy örömmel fogadtam ezt, annál is inkább, mivel bő egy évvel ezelőtt a magyar szervezők eredeti elképzelése szerint a MüPában is én énekeltem volna, tehát az, hogy én most Steve Balsamo helyén énekeltem, akkor úgy tűnt volna számomra, hogy ő énekelt az én "helyemen". ;-)) Lehet, hogy ez egy kicsit a sors igazságtétele, lehet, hogy csak egy ajándék, bennem mindenesetre szépen helyre tette a dolgokat... ;-)) De Steve-vel (és senkivel) szemben sincs semmi rossz érzésem emiatt (pláne most már... ;-)) ), nagyon csípem a csávót is, meg a hangját is, öröm lesz újra fellépni vele. Szerintem addig még keresek egy-két új zenei részt, ahová el lehet helyezni egy-egy ízléses triangulum ütést! ;-)))))

"Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy Te énekelsz?"

Tarquin, Jon menedzsere küldött egy mailt a hírrel, hogy Steve nem ér rá, és tudnám-e vállalni a dolgot. Azt írta, tudják, hogy a Purple nótákkal simán boldogulok, de fog-e menni vajon a Pictured Within c. szólódal is? Persze először is nem hittem el, amit olvasok, többször át kellett olvasnom a levelet, hogy mindent jól láttam-e, majd amikor rájöttem, hogy nincs tévedés, olyan izgalom lett úrrá rajtam, mint még soha. Remegett kezem-lábam legalább félóráig, és nem tudtam semmi érdemleges tevékenységet űzni itthon... ;-)) Ebben az az érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor még én voltam az eredeti tervben, amellett, hogy az egész kegyetlenül izgalmas volt, teljesen normálisan vártam az énekesi szereplést... ;-))
Aztán félóra elmúltával most is lehiggadtam, utána már nyugodtan készültem.
Aztán arra gondoltam: szegény Adri... ;-)))))))))))

"Hogyan készültél?"

Erre már válaszoltam is korábban: nem úgy és nem annyit, ahogy és amennyit szerettem volna... És ez a gáz abban, hogy az ember ebben az országban -néhány kivételtől eltekintve -nem lehet hivatásos muzsikus. Ez olyan lehetőség volt számomra, amiről a világon majdnem minden rockénekes álmodozik, de nekem közben ugyanúgy kellett dolgoznom, hogy a családomat eltartsam, a zenekarvezetési/szervezési feladatokat is ezerrel kellett csinálnom, mert ebben az országban hivatásos menedzserek sem nagyon léteznek, akik elvégeznék ezt helyettem, hogy én csak a művészi részre koncentrálhassak, illetve életkoromnál fogva nyilván a családapai felelősségemet sem tehettem félre. Amikor a másfél éves kisfiam rángatott el a CD-lejátszó mellől este, hogy én altassam el, nem mondhattam nemet. Annyit tehettem, hogy a Micimackó helyett a Pictured Within-t énekelgettem neki. ;-))) Furcsállta is kicsit... ;-)))) Bár a Smoke On The Water riffjét már a 4 éves lányommal felváltva éneklik, úgyhogy... ;-))))

"Más éneklési stílust kívánt ez a koncert, mint amit megszoktál?"

Mást bizony, és ez sok esetben csak "élesben" derült ki... Egy szimfonikus zenekar sokkal radikálisabb dinamikai különbségeket produkál, mint egy rockzenekar, és ez az jelenti, hogy a lassú és halk, bizony tényleg lassú és halk. A rockban egy olyan lightos balladában is, mint mondjuk a Soldier Of Fortune, olyan alap van, amire azért rendesen ki tudja ereszteni a hangját az énekes (ld. Coverdale). Arra a soft szimfonikus alapra, ami Jonnál van, az bántó lenne. Az is volt, amikor először próbálkoztam vele, pedig már eleve fele annyi dinamikával nyomtam, mint szoktam, mégis Jon és Kasia egymás szavába vágva csitítgattak, hogy ne nyomjam már ilyen erővel... Úgyhogy utólag meg is követem picit Steve-edet ( ;-)) ), mert magamban sokszor savaztam, hogy miért nyomja ennyire light-osan. Azért, mert csak az jó erre az alapra...
A legnagyobb lecke azonban ritmikai természetű volt, és a Pictured Within-hez fűződik. Míg egy rockzenekar hajszálpontos és konkrét ritmusokkal dolgozik, egy orkesztra szépen, szabadon "húzza-vonja", sokszor nincs is egyértelmű ritmus. Ezt persze korábban is tudtam, de eddig csak hallgattam, nem vettem benne aktívan részt. Bezzeg most! Hát a próbákon vért izzadtam, mire sikerült viszonylag jól elkapnom a belépéseket. Közben kísérleteztem a hangommal, hogy mennyire maradhatok saját magam, miközben totál más stílust énekelek, mint bármikor máskor... Ez a dal még a főpróbán sem volt az igazi, pontosan a koncertre érett csak be, és bár tudom, hogy kéne még néhány fellépés vele, hogy igazán szép legyen, és igazán el tudjam engedni magam benne, azért elégedett voltam a végeredménnyel. Néhányan a közönség soraiban törölgették is a szemüket, és úgy láttam, Jon is meghatódott, úgyhogy a célját azért csak elérte a dolog... ;-)) Visszatérve, ez egy óriási felelősség, nem véletlenül kérdezett rá Tarquin is a levelében. Jon is mondta, ez a dal a műsor érzelmi középpontja. A koncert sikere is múlhat rajta...
Szóval azért megkönnyebbültem, amikor Jon megölelgetett, megszorongatott, és párás szemmel megköszönte, hogy a dallal elmeséltem az élete történetét...
Na, utána de jól esett hátraülni csörgőzgetni!! ;-)))) Meg jól berúgni is jól esett volna, de hátra volt még a Paice buli! ;-)) Na, de majd holnap este!! ;-))))))

"Mi járt a fejedben, mikor csak ott ültél a széken?"

Az, hogy ha balra sandítanék, pont belátnék Kasia dekoltázsába! ;-))))))))))))))))

;)
hátperszepersze ;)

na,Adri?

Still working away on a lyric for a Jon Lord song. It has to be finished up by Monday as Kasia is going into the studio to record a demo of it. 'It's on the mat' as my friend says.
Jon has written a very beautiful melody, very rich and complex...not pop...and I really love the challenge.

Le az összes fejfedővel!
Nagyon fa$zán nyomjátok, csak így tovább...

Jásssszzátok a mááj dzsenerésöntí,

Atka! Végre mi is kaptunk híreket a kulisszák mögött történtekről.
Köszönjük a novellád első fejezetét és várjuk a folytatást. Atka hidd el ez a beszámolód is olyan fontos nekünk, mint akár egy jó bulizás veletek. Azt, hogy mi hogyan éreztük magunkat arról olvashattál de azt, hogy veletek mi történik azt csak így tudhatjuk meg ha a végletekig kihasznált szabadidődben tudsz "néhány"
sort írni nekünk, nem beszélve azokról a rajongó társainkról akik nem lehettek ott azon a két estén veletek.
Köszönöm!

Hűűűűűű, ezt jó volt olvasni. :)
Jöhet a folytatás. ;)
Kösziiii

Ígértem, hogy visszatérek, és bár most is összefolyik szemem előtt a képernyő így fél kettő tájban, hősiesen nyomom, hiszen nagyon örülök neki, hogy érdeklődtök, és nagyobb öröm amúgy sem nagyon érhet tribute zenészt, minthogy ilyesmiről számol be...

Először is köszönet a szép szavakért és/vagy az őszinteségért Tibibácsinak, Adrinak, Nellinek, Zepsession Gergőnek, Dutkának, MW-nek, Ádámnak, és mindenkinek, akit most kifelejtek... ;-))

Köszi a zenekaros dicséreteket, és külön köszi az énekesi dicséreteket. A Paice koncerten "lubickoltam, mint hal a vízben", mert eléggé hangomnál voltam, tök jó volt a feelingem, és a kedvenc dobosom tolta az alapot a nótákhoz!! ;-)) Érdekes volt, hogy amint elindult a koncert, egyáltalán nem izgultam, és úgy éreztem, hogy szét fogok zúzni mindent, akkora pozitív energia volt bennem! A buli minden percét önfeledten élveztem, valódi jutalomjáték volt a Lord koncert visszafogott, fegyelmezett és halk előadása után. És még a hajamat is kibonthattam!! ;-)))))
A Lord koncert egészen más volt, a Paice buli totális ellentéte. Míg utóbbi egy teljesen önefeledt, spontán rock n roll jam volt, Jon koncertje egy három napon át próbált, részletekig kidolgozott, többnyire klasszikus koncert volt, és számomra ezer új kihívást tartogatott. Ott kezdődött, hogy hogy is nézzek ki a színpadon, mert pl. egy Pictured Within-hez nem igazán illik a hatalmas rock n roll rőzse. A fiúk mondták, hogy kivételesen legyen copf, de azt meg túl visszafogottnak éreztem volna, hiszen azért rockot is kell ebben a műsorban énekelni. Ebből lett pl. a "júlia copf" (ha helyesen mondom, csajok, javítsatok ki! ;-)) ), ami szintén kockáztatás volt részemről, ui. soha életemben nem hordtam ilyet, és azon kívül, hogy a tükörben nem tűnt nagyon gáznak, csak a képekről tudtam utólag meghesszölni, hogy tényleg jól néz-e ki. Ment a variálás a fellépő ruhával is, mert egyetértek Adrival, hogy Steve Balsamo-san öltönybe bújni teljesen gáz lett volna részemről. Felmerült a ruha varratás ötlete, de arra nem volt idő. Vettem végül egy kissé rockos, de azért exkluzív felsőt (nem volt olcsó), amit viszont a srácok leszavaztak, és egyébként igazuk is volt. Mondták, hogy Jon öltönye és Kasia estélyi ruhája között nem kéne nagyon lazulni stb. Ebből lett az ing megfejtés, viszont a magammal hozott egyszerűbb pótinget gagyinak gondoltam, úgyhogy Oliman-nel szétjártuk Győrt valami rendesebb ing után (mint két csaj a Plázában, szerintem egy évre ki is vásároltam magam! ;-)) ), aztán ott is végül kompromisszumos megoldás született (az sem volt olcsó...). Ennyi pöcsölést, mi? És még csak a ruhánál tartunk!! Ennyi mindenben más egy Jon Lord koncerten énekelni, mint bárhol máshol. Ez nagyon különleges történet, meg kell adni a módját, minden szempontból. Gondolkoztam azon is, hogy újra veszek hangképzés órákat, mint régen, de rájöttem, hogy most, amikor már beállt a hangom a saját rendszeremben, talán nem kéne egy-két hét alatt bekavarni valami újjal...
Közben készültem ezerrel a különleges vokális feladatra, azaz készültem volna, de közben egyrészt gyakorolnom kellett a percussion cuccot is (mert Jon külön kihangsúlyozta, hogy az éneklés mellett továbbra is számít a perkázásomra), másrészt a zenekarvezetői-koncertszervezői teendők is hippperlefoglaltak. Mellette család, civil meló(k) stb. Úgyhogy sokszor úgy nézett ki a készülés, hogy próbáról 11-éjfél között hazaérkezve, még a parkolóban ülve, a verdám szar régi kis magnóján kazettáról lejátszott Pictured Within-re énekelgettem a ház előtt... Haha, professzionális készülés, mi? ;-)))
Hááát, hipperintenzív időszak volt, az egyszer biztos... Nagyon szar érzés volt, hogy nem tudtam annyit készülni, amennyit szerettem volna, de egyszerűen fizikai képtelenség lett volna. A végén így is már minden éjjel 4-kor feküdtem le... De nem rinyálni akarok ám, izgi időszak volt, nagyon!! ;-))

Amúgy nem is gondolnátok, mennyire fárasztó dolog ez a turnézás történet! Én sem gondoltam! Már Oroszországban leesett az állam, hogy milyen strapás biznisz ez. Az ember azt gondolja, hogy a rocksztárok (nem mintha mi azok lennénk, persze... ;-)) ) este jól berúgnak, koradélutánig alszanak, aztán kis városnézés sörözéssel és ebéddel, majd kis konditerem, este egy kis lazítás és jöhet a koncert. Hát abszolút nem így néz ki a dolog a valóságban... Legalábbis Jon produkciójában nem. A próbarendet a nem túl rugalmas szimfonikus zenekarokhoz kell igazítani, akik -hetvenen -nehezen alkalmazkodnak, mindig gond van a próbateremmel is stb. Ennek megfelelően az a rend alakult ki, amit Jon menedzsere nemes egyszerűséggel "horrid schedule"-nak nevezett (van benne valami...), hogy kora reggel és késő este tudtunk próbálni, ami előre garantálta, hogy nem fogjuk tudni kialudni magunkat. A próba helyszíne állandóan változott, ami azt jelentette, hogy újra és újra össze ill. szét kellett szerelni a motyókat, ki és be kellett pakolni őket, plusz napi 6 óra próbálás... A próbálás ráadásul nem csak mennyisége, hanem minősége miatt is fárasztó volt, ui. a próbák gyakorlatilag a szimfonikus zenekar igényeit szolgálták, és nekünk hippperhalkan kellett nyomnunk, ami egy pokolian nehéz (és nem kevésbé kellemetlen) feladat, ami totál lestrapálta a fiúkat, pláne, hogy folyamatosan jöttek a beszólások, hogy még mindig túl hangos, még mindig túl hangos, holott már szinte a mínusz tartományban álltak az erősítők potméterei...
Na mindegy, ebben a témában sem rinyálok tovább, mert azért így is nagyon élveztük az egészet, de ez bizony kőkemény munka! Én is meglepődtem, hogy mennyire... Szóval ne haragudjatok a srácokra, hogy nem nagyon írtak/írtunk még Nektek, de napokra van szükség egy ilyen intenzív időszak kipihenéséhez, és persze az élmények feldolgozásához is. De amúgy nagyon élvezem ezt az állapotot, a gondolataim fele folyamatosan a múlt hét izgalmas eseményei körül forog, és még mindig pár centivel a talaj felett lebegek... ;-)) De azért az élet osztja a kis pofonjait, úgyhogy szerintem hamarosan nagy koppanással földet érek... ;-))
De sebaj, akkor majd meghesszölöm valamelyik fotót vagy videót, ahol épp rám mosolyog vagy kezet ráz velem, netán megölel Jon vagy Paicey, és akkor újra az egekben járok majd!! ;-))

Mely szép lírai gondolattal búcsúzom is, mert közben csak fél 3 lett... ;-)) Majd még mesélek, ha bírjátok a szófosásomat! ;-)) Adri kérdéseit is megválaszolom majd.
Puszi!

"Jon Lord - Győri Filharmonikusok - Cry Free, Győr, 2010. március 25. (Fotó: Nagy Endre)" -->
"Ian Paice - Cry Free, Győr, 2010. március 26. (Fotó: Nagy Endre)" -->

Atka a tv-ben.

http://videotar.mtv.hu/Cimke/.../ttila.aspx

Szerintem nincs tévedés ,Paice 61 éves!

hmmmmmmmmmmm..., nem is rossz ötlet. ;)

Bocs... inkább majdnem 11-et :-)

Nem tudom, hogy ki írta a hivatalos beszámolót a győri eseményekről, de 12 évet nem illene tévedni Paice életkorát illetően...

Haha, ez király, Adri, konkrét interjú! ;-)) Na egy fontos különbség máris van Steve és köztem: én meg is fogom válaszolni a kérdéseidet! ;-)))
Amúgy akartam is írni tegnap, hogy kérdezzetek minket bátran, mert ha az egész 4 napról elkezd bármelyikünk írni, akkor súlyos regény lehet belőle, és a szeptemberi müpás koncertig sem készül el! ;-))